Lakott Firtos varában egy szépséges tündérkisasszony. Ez a tündérkisasszony megszeretett egy szegény, dali legényt, de a tündértörvény olyan volt, hogy nem találkozhattak egymással szívük szerint, mindig éjnek idején kerültek össze a tündérkert fillegóriájában. A legény minden áldott este fellovagolt a meredek sziklán, a tündérkisasszony pedig kiállott a vár fokára, megfogta a legény kezét,s úgy segítette föl magához.
Egy este megint várja a szegény legényt a tündérkisasszony. Jõ a legény, vágtat felfelé nagy bátran, s mikor a vár fokához ér, nyújtja a kezét a tündérkisasszony felé. De ebbe' a szempillantásban megsiklik a ló, a legény magával rántja a tündérkisasszonyt, s a melységbe zuhantak. A ló pedig fennakadt a szikla oldalán, odatapadt, s azonmódulag kÅ‘vé változott. Még most is rajta van a nyereg s a kantár.
Hanem, hogy szavamat össze ne keverjem,ezt a lovat a tündérkisasszony ajándékozta volt a legénynek, s azért hívták Firtos lovának. De aztán a ló nem is hiába, hogy tündér lova volt, mert most is az ő színeváltozása után jár az idő. Mikor ennek a kőnek fehér a színe, meleg napok járnak, mikor pedig színében megsötétedik, hosszú eső lesz utána.