Moldován Erika: Pünkösdi szokások és hagyományok Siklódon régen és ma

   Siklód egy eldugott kis falu Hargita megye nyugati részében, a szovátai havasok kezdeténél. Elszigeteltségének köszönhető, hogy fennmaradtak egyes ősrégi szokások, hagyományok az emberek tudatában, vagy mindennapjaikban.
A XX. század elején Siklódon a leányok és legények, úgy tizenöt éves korig, jártak királynézni pünkösdkor. Utcánként szerveződtek, vagyis Papszere, Alfalu és Murva egy-egy csapata szórakozott együtt és vonult fel.
A királynézót maguk a gyerekek szervezték meg, keresték meg hozzá a megfelelő csűrt, és beszélték meg a felnőttekkel, hogy tarthatják ott vagy sem a királynézót. A csűr előkészítésében a felnőttek is részt vettek, ők díszítették fel a csűrt szőttesekkel és takarították ki a tánchoz. Padokat raktak körbe, hogy le lehessen ülni.
Pünkösd első napján az utca gyerekei összegyűltek a megbeszélt háznál. Játszottak, énekeltek és táncoltak a csűrben. Ha volt olyan gyermek vagy fiatalabb legényke, aki tudott valamilyen hangszeren játszani (hegedű vagy szájharmónika) akkor arra táncoltak, ha nem volt ilyen, akkor énekszóra járták a táncot. Közben megbeszélték, hogy ki lesz királyné, ki lesz a zászlóvivő és az őr. Eltervezték, hogy merre fognak felvonulni és melyik határrészre mennek, ahol a szabadban is játszadozhatnak. Pünkösd másodnapján, a délelőtti órákban összeállt a csapat és elindult a felvonulás, az előre megtervezett útirányba.
A királynézó csapat a következőképpen nézett ki: elöl két nagy leány ment egy-egy zászlóval a kezükben, mögöttük álltak a kisebb leányokból kiválasztott királynék, akiket két felölről a nagy legények sora zárt közre, védőfalat képezve így a királynék körül. Ők védték az esetleges „tolvajoktól” a királynékat. A legények mellett álltak még a menet szélén a zászlós leányok, ha többen voltak kettőnél. A többi gyerek a menet végére állt be. A királynézó gyerekek székelyruhát viseltek: fiúk székelyharisnya, piros, váradi kockás lájbi, csizma, zöld kalap, és a lányok piros székelyruha, hímzett apró lerakású köténnyel, piros szalag a hajukban, párta a királynék fején. A pártát maguk a leányok díszítették fel krepp papír, gyöngyök, apró tükör darabok felhasználásával. A zászlót a következőképpen állították össze: zergős guzsalyra kőhímes fehér abroszt rögzítettek, erre rózsás fejkendőt, majd egy hímzett zsebkendőt, úgy hogy mindhárom háromszögbe csúcsosodjon ki. A zászló végére bazsarózsát tettek.
A királynézók énekszóval járták végig a falut: a „Leng a lobogó, megperdül a dob...” kezdetű indulót és Gyulai Pál „Árnyas erdőben szeretnék élni nyáron át” kezdetű, folklórizálódott versét énekelve. A felvonulást úgy időzítették, hogy mire a templomból jöttek ki a falubeli emberek, arra odaérjenek. A bámészkodó emberek között mindig akadt egy-két tréfamester, aki megpróbálta ellopni a királynék valamelyikét. A lopások zöme sikertelen volt, mert a királynézó gyerekek egész hada ráugrott a tolvajra, aki mozdulni sem tudott. Ha mégis sikerült ellopni valamelyik királynét, azt bezárták a disznópajtába. Egy kis idő múlva persze szabadon engedték, pláne ha a kis királyné sírni is kezdett.
A királynézó menet, mikor végig járta a falut, kiérve a falu szélére pihenőt tartottak. Olyan helyet választottak, ahol egyet játszhattak és forrásvizet is kaptak. Vittek magukkal házilag készített vadalmaecetet, cukrot, szódaport, és abból készítettek szódavizet. Miután megpihentek a következő körjátékokat játszották: „Körben áll egy kislányka…”, „Dombon törik a diót…”, „Lánc, lánc, eszterlánc…”, „Bújj, bújj, zöld ág…” kezdetű gyermekjátékokat. A fiuk inkább kergetőztek, kótyáztak, fűzfafurulyát vagy heppet (doromb) készítettek.
A pihenő és a játék után visszatértek a faluba, egyenesen a csűrös házhoz. Volt időszak, amikor tejbekásával várták a felnőttek az éhes gyerekeket. Evés után következett újból a tánc, a mulatság. A kisebb gyerekek itt leshették el a tánc alaplépéseit a nagyobb társaiktól.
A második világháború után már csak a hét-tizenhárom éves gyerekek vettek részt a királynézásban, mert a konfirmálás után az ifjakat szolgálni küldték a nagy szegénység miatt, a megélhetés végett. Székelyruhája sem volt mindenik gyereknek, csak a tehetősebbeknek. A többiek esetleg felvették, ami jobbacska ruhájuk volt, és mezítláb járták a falut és a táncot a csűrben. A csintalanabb nagy legények kotlóstojást dobtak a táncolók lába alá a csűrbe. Így történt ez a Bálint Gergelyék csűrjében tartott királynézáskor 1945-48 között.
Utoljára Löscher Samiéknál főztek tejbegrízt a királynézó gyerekeknek Hegyi Dénes bácsi emlékei szerint. Az 1960-as években már nem kínálták meg a gyerekeket.
A szocialista rendszerben tiltották a királynézást, mert vallási ünnephez kötődött. A királynézás vasárnapi, pünkösd első napjára eső részét nem tudták eltiltani. Hétfőn, ünnep másod napján kötelező volt iskolába menni, mivel nem tartották hivatalos ünnepnek. Az iskolás gyerekek azonban megtartották az iskolában, szünetben a királynézó felvonulást, a tanárok pedig behúzódtak a tanáriba, mintha észre sem vennék, hogy mi zajlik odakinn, és hosszabb szünetet tartottak az órák között a gyerekeknek, mint máskor. Így tették lehetővé, hogy a tiltások ellenére éltessék a gyerekek hagyományaikat. Így történt ez édesapám gyermekkorában is. A tanítási órák után a gyermekek csak összegyűltek a megfelelő csűrben, folytatni a királynézást, ha nem is vonultak fel. Persze akadt egy-egy űgybuzgó tanerő, aki megpróbálta haza küldeni a gyerekeket, hogy tanuljanak, mert hanem másnap rossz jegyet kapnak.
Az 1970-es években Nagy Lajos tanító Siklódon tevékenykedett az iskolánál, és az akkori fiataloknak betanította színpadi feldolgozásban a pünkösdi királynézót. Nem igazán volt engedélyezett ez sem abban az időben, de végül is szemet hunytak felette és bemutathatták több alkalommal is,melynek nagy sikere volt az 1974-es siklódi cseresznyebál alkalmával és később, 1977-ben, a Sóskút fesztiválon.
1976 után Nagy Lajos, a keresztúri pionírház körvezetőjeként kivitte a keresztúri tánckörös gyerekeket, pünkösd első napjára, hogy lássák meg az akkor még élő népszokást. A ‘80-as évek végére a királynézás kihalt. Tíz évig szünetelt, köszönhetően a kommunista diktatúrának és az egyre csökkenő gyermeklétszámnak.
1998-ban Nagy Lajos, a székelykeresztúri tanulókháza tanára elhatározta, hogy életre kelti a kihalt siklódi királynézót. Ebbe az akcióba belekapcsolódott a tanulókháza tánccsoportja és népi zenekara, a Pipacsok néptáncegyüttes és a Siklódról elszármazott, valamint a még otthon levő gyerekek. Nagy segítséggel voltak a szülők, vállalkozók, mint Szilveszter Gergely és Hegyi Péter. A szervezésben sokat tett, néhai ifjú Pálfi Mihály és nagy űgyszeretettel kapcsolódott bele Dezső Tibor Attila, református lelkész...
A királynézói gyermektánc a Hegyi Péter bácsi csűrjében volt. Más programok az alsó iskola épületében zajlottak le.
A hagyományos királynézóban foglaltakon kívül, ez alkalommal egyébre is sor került. Tartottak megemlékezést és volt helytörténeti, helyismereti előadás. A néptánc-, és népzenei bemutatók, s az odaillő szavalatok, Bálint Piroska előadásában, nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a hagyományainkat továbbra is igyekezzünk megtartani, s a királynézó újból gyökeret verjen Siklódon.
Az utána következő években volt is Siklódon királynézó, amiben nagy szerepe volt Dezső Tibor Attila, református lelkésznek.
2010 tavaszán Csutak Eszter és Balázs Dávid egy körlevelet juttatott el minden Siklódról elszármazott fiatal házaspárnak, hogy gyerekeikkel vegyenek részt a siklódi Pünkösdi királynézón, segítve ezáltal a szokás fennmaradását. Én magam is kaptam egy körlevelet, édesapám által siklódi származású lévén, és kisfiammal, valamint édesapámmal részt vettünk a királynézóban. Nagyon szép és maradandó élmény számomra ez az esemény. Megpróbáltam átadni élményeimből a csoportomba járó gyerekeknek, akik maguk is élvezettel hallgatták, majd az az ötletem támadt, hogy műsor formájában a szülőknek is mutassuk be az évzáró ünnepélyünkön. Így is lett. Egy szép műsort sikerült összehoznunk a gyerekekkel, remélem a szülőknek is tetszett. A gyerekek nagyon élvezték, látszott rajtuk az előadás ideje alatt is, hogy élvezik, amit csinálnak. Ezzel az előadással sikerült egy kis töredéket eljuttatnom a gyerekekhez népszokásainkból, és talán sikerül majd minden évben, ha nem is előadás formájában, csak úgy a magunk berkeiben megtartani a pünkösdi királynézót. Remélem, hogy Siklódon továbbra is élni fog, a gyermekek által oly nagyon kedvelt népszokás, a PÜNKÖSDI KIRÁLYNÉZÓ.

Adatközlőim voltak: özv. Nagy Lajosné 80 éves, Siklódról elszármazott marosszentgyörgyi lakós, Hegyi Dénes 75 éves siklódi lakós, valamint Nagy Lajos 60 éves siklódi származású, Székelykeresztúron élő tanár.


Moldván Erika óvónő

Csillagvár Napközi otthon
Székelyudvarhely



2010. július 24.