Királynézó - Siklód 2012

  

Ha lassan is, de ismét felmászott a zöldág Kőhegyire. Hosszú volt ez a tél. Meggyötört embert, fát… mindent… De főleg a kerteket. Tavasszal minden kivirul, a természet kiújul, Június végére nyoma sem marad a tél okozta károknak.

A Pünkösd a megújulás ünnepe, néphagyományban, vallásban nagy szerepet tölt be. A Húsvét utáni ötvenedik napon az apostolok előtt, megjelent a Szentlélek lángnyelvek formájában, eltöltötte és megerősítette őket küldetésükben. Pünkösdre felébred a természet, abbahagyja lusta nyújtózkodását a világ, ember, állat párt keres magának.
Tudták az őseink is: ilyenkor meg kell állni egy percre, a tavaszi munkálatok után, nyári nagy hajsza előtt meg kell kissé szusszanni. Megérett az ember az ünnepelésre. A Királynézó a gyerekek ünnepe, Siklód világszinten egyedi hagyománya, napjainkra nagyon megfakult, elhalványodott. Közös erővel, összefogással olyan helyre tudjuk emelni a falu életében, amit megérdemel, meg tudjuk menteni, át tudjuk adni a gyerekeinknek.

Ápoljunk hagyományt!



Szeretettel meghívunk 2012 Pünkösd Szombatján és elsőnapján,Siklódra, a Pünkösdi Királynézóba!


Program:


Május 26 - Pünkösd szombatja:
- 15 órakor gyülekező a Kelemen Albert csűrjében, Múrván
- énektanulás, tánctanulás, gyerekjátékok, virágkoszorúk készítése
- estig tartó táncmulatság

Május 27 - Pünkösd első napja:
- 11 órakor zászlós felvonulás „Hitványhídhoz”
- 13 órakor indulás vissza, útközben felzárkóznak a szülők, nagyszülők és közösen
érkeznek vissza a csűrbe
- estig tartó táncmulatság


Megkérünk mindenkit, hogy aki teheti, Vasárnapra, öltöztesse gyerekét népviseletbe.